Volt egyszer egy meseszép magyar falu, Harasztinak hívták, fűzfákkal és nyírfákkal övezve a Duna folyó partján feküdt. A magyar-török háború során a törökök feldúlták, a házakat lerombolták, a gabonaföldeket felégették, az embereket elüldözték, így Haraszti teljesen elnéptelenedett. Károly, a magyarok királya nagyon szomorú volt a falu pusztulása miatt, de nem búsulhatott sokáig, mert újjá akarta építeni az országát. Egy gazdag bárónak, Laffert Ferdinándnak adományozta Haraszti falu földjeit. A báró német földről érkezett, és feleségül vette Oettl Máriát, Haraszti földesurának szemrevaló leányát.
Ferdinánd egy varázslatos barokk kastélyt építtetett. A Laffert-kastélyban pompás szobák voltak. A kertjébe almafákat, illatos levendula és rózsabokrokat ültetett. A kastély alá pedig titkos föld alatti járatokat. A labirintusban biztonságban érezhették magukat, ha az ellenség újra megtámadta volna Harasztit.
Ferdinánd bárónak és Mária bárónénak nyolc gyereke született, két lány és hat fiú. A gyerekekhez tanító járt, hogy megtanítsa őket írni, olvasni, és számolni. A Laffert-úrfik lovagolni és vívni tanultak. A Laffert kisasszonyok, Mária és Anna pedig hímezni és zongorázni. Haraszti tele volt pipacsos mezőkkel, méhlegelővel, szőlőskertekkel, lovakkal, tehenekkel, kutyákkal, és cicákkal. A Laffert gyerekek sok időt töltöttek a természetben, mert nagyon szerettek a friss levegőn játszani. Az édesanyjuk imádta a zenét, így bárhol jártak mindig együtt énekeltek, daloltak.
Teltek-múltak az évek, a báró és a báróné megemlítették a legidősebb lányuknak, Máriának, hogy ideje lenne férjhez mennie.
– Édesapám, én nem megyek férjhez! Istent és a szegény embereket fogom szolgálni. Kedvesnővér szeretnék lenni – mondta Mária.
– Micsoda beszéd – méltatlankodott Ferdinánd báró. – Orczy Lőrinc örömmel vesz feleségül. Ne ellenkezz, már döntöttem!
– Apád szava a törvény, itthon és az országunkban is – tette hozzá az anyja.
Mária húga, Anna kíváncsian hallgatózott a kulcslyuknál. Ő bezzeg szeretett volna férjhez menni! Anna olyan szép volt, hogy hetedhét határból a csodájára jártak. Mária sírva szaladt ki az ajtón, Anna pedig jó testvérként így vigasztalta:
– Ne búsulj! Apánk mérge elpárolog és meggondolja magát. Én bizony hozzámennék ahhoz a Lőrinchez! Ki kell találnunk valamit!
Mária naphosszat sírt, nem akart se kastélyt, se földet, férjet meg végképp nem. Kenyeret és kolbászt vitt a szegényeknek, majd a templomkertbe ment. Ott állt Nepomuki Szent János, a védelmező szobra. Leült a szobor melletti padra imádkozni, hogy a védőszent mentse őt meg ettől az esküvőtől. Miután kissé megnyugodott olvasni kezdett, közben szőlőszemeket eszegetett.
Kora őszi nap volt, méhecskék szorgoskodtak a virágágyások körül. Egyszer csak egy különleges méhecske repült rá a hüvelykujjára. A szőlő édeskés illata oda vonzotta. Mária csodálkozva látta, hogy nagy szárnyait aranyszínű csíkok díszítik, melyek vakítóan ragyogtak a napfényben. Mária nem ijedt meg tőle, elbűvölte a szépsége, és szíve szerint megsimogatta volna. Ám tudta, hogy nem teheti, különben meg fogja csípni. Énekelni kezdett, és ő lepődött meg a legjobban, amikor a méhecske megszólította:
– Csuporka vagyok. Miért sírsz egy ilyen szép napon?
Mária bárókisasszony csodálkozva gondolt arra, hogy Isten bizonyára így teremtette a kis rovart. Beszélő méhnek. Azután elmesélte neki, hogy akarata ellenére férjhez akarják adni.
– Ha okosan cselekszel, akkor apád meggondolja magát. Züm-züm. Lám, engem sem akartál agyoncsapni. Ezért, amikor szükséged lesz rá, segíteni fogok neked. Jó tett helyébe, jót várj! Züm-züm – mondta Csuporka, majd elrepült, szorgalmasan szállt virágról virágra.
A vasárnapi ebéd után a Laffert család lovas kocsival a Haraszti Szigetre hajtatott. Velük tartott Lőrinc is, aki folyton Annával akart lenni, Máriára rá sem hederített. Sok kacsa, szárcsa, gém élt a folyó menti nádasban, néha kibotorkáltak a szárazföldre. Volt ott egy hajókikötő is, ahol halászcsónakok ringatóztak. A Szigeten meleg vizű forrás fakadt, melyről azt beszélték a faluban, hogy csodákat tesz az emberrel.
Csuporka szavai jártak Mária fejében. Mégis, hogyan tudná megváltoztatni az apja döntését? Anna rámosolygott Lőrincre, Máriának pedig támadt egy pompás ötlete:
– Édesapám, döntsön a sors, hogy melyikünk legyen Lőrinc felesége! Játsszunk! A forrásvíz mellett van egy titkos lejáró a labirintusba. Aki megtalálja a másik kijáratot, és elsőként kijut az alagútból, annak egyetlen egy kívánsága teljesülhet.
– Áldásom adom a játékra. Győzzön az ügyesebb! – legyintett mérgesen Ferdinánd báró, azonban a döntését semmiképpen sem akarta megváltoztatni.
Mária és Anna kacagva szaladtak le a föld alatti járatba, nyomukban Csuporkával. Hiába jártak már korábban a labirintusban, úgy éreztek, mintha először volnának itt. Hideg, sötét alagútban haladtak, néhol félelmetes hangokat véltek hallani maguk körül. Együtt mentek, fényforrást keresve. Mikor Anna maradt le, akkor Mária segített neki a cél felé vezető úton, aztán mikor Mária tévedt el, akkor Anna mutatott utat a nővérének. Végül Mária és Anna egyszerre léptek ki a másik kijáraton, ami a kastély melletti pince ajtaja volt.
Ferdinánd báró bosszúsan figyelte a közeledő lányait, és azon törte a fejét mi tévő legyen, hogyan legyen az akarata szerint? A lányai megtréfálták! Kéz a kézben jönnek! S ha mindez még nem lett volna elég, egy szemtelen méhecske keringett a feje körül. Mária rögtön felismerte Csuporkát. A báró el akarta hessegetni, de az nem tágított, addig-addig csapkodott a kezével, míg bizony Csuporka megcsípte a homlokán. A báró feljajdult, elájult, majd álomba merült. Álmában a méh egy csodaszép arany palástú tündérré változott, aki forrásvízzel enyhítette a fájdalmas csípést. Mikor Ferdinánd báró magához tért, teljesen más színben látta a világot. Így szólt:
– Akkor tehát minden úgy alakult, ahogy elterveztem. Győzött az igazság!
Mindenki ijedten nézett a báróra, tán megbolondult? Csak a huncut Csuporka mosolygott Mária vállán.
– Anna hozzámehet Lőrinchez és megtarthatjuk a lakodalmat. Te pedig, drága Máriám, folytathatod önzetlen, segítő cselekedeteidet a kedvesnővérek között.
Ferdinánd báró bölcs nagylelkűsége megörvendeztette a családját. A méhcsípés óta teljesen megváltozott. Énekelt, kacagott, mindig vidám volt. Valószínűleg a forrásvíz is csodát tehetett vele.
Mária kisasszonyt azonban valami még érdekelte Csuporkával kapcsolatban, ezért meglátogatta őt a templomkertben.
– Mondd csak, hogyan maradtál életben? Hisz megcsípted apámat, a bárót.
– Én egy méhtündér vagyok. Sohasem pusztulok el. Csak a dolgozó méhek halnak meg, ha megcsípnek valakit. A méhtündérek örökké élnek. Züm-züm.
A szikrázó aranyszínű csíkok a szárnyán! Csapott a homlokára a bárókisasszony. A szárnyairól tudnia kellett volna, hogy egy jótündér sietett a segítségére.
Anna és Lőrinc a következő tavaszon megesküdtek. Mária sokat tanult és végül gyógyító kedvesnővér lett. Ferdinánd báró elkészíttette Haraszti címerét. Belerajzolták a méhecskéket, a gabonaszálakat, a szőlőfürtöt és három piros rózsát is. Ha nem hiszed, járj utána, és nézd meg figyelmesen Haraszti címerét!
