Volt egyszer egy szegény ember, annak pedig három fia. A legfiatalabbat Marcinak hívták. Amikor a gyerekek felnevelkedtek, azt mondta nekik az apjuk:
– No, fiaim, eleget pusztítottátok itthon a kenyeret! Most már dolgozni is tudtok; menjetek szolgálatot keresni! Egy esztendő múlva mindenki hozzon magával egy öltöztet ruhát. Most menjetek isten hírével.
A fiúk szót fogadtak, s mindhárman elindultak. Útközben egy nagy fához értek. Itt az út háromfelé ágazott. Elbúcsúztak egymástól, s mindegyik ment a maga útján.
A mi Marcink is megy, mendegél, s egyszer egy erdőbe ér. Jön vele szembe egy nagy varacskos béka, s megszólítja:
– Tudom, hogy szolgálatot mégy keresni! Állj be hozzám, nem bánod meg!
Egyéb dolgod nem is lesz, mint egy öl fát összefűrészelni, összevágni, engem meg este ágyba tenni, reggel kiemelni. Vállalod?
– Vállalom hát! Olyan mindegy, hol szolgálok. – Azzal a béka tenyerébe csapott, s ott maradt.
Letelt az egy esztendő. Nem volt rossz gazda béka. Az utolsó nap azt mondja:
– No, Marci becsülettel szolgáltál! A testvéreid is viszik haza az új ruhát. De te ne törődj vele! Menj a kamrába, válaszd ki azt, ami neked tetszik!
Marci kiválasztott egy igen szép ruhát, s vitte haza. A fánál összetalálkozott a testvéreivel:
– No, te kinél szolgáltál, Marci?
Egyéb se kellett nekik, mikor megtudták, hogy Marci egy békánál szolgált. Majd hanyatt vágódtak a nevetéstől. Bezzeg nem nevettek, amikor a ruhát meglátták. Kiverte őket a sárga irigység!
Maradtak otthon egy ideig, de tavasszal megint azt mondja nekik az apjuk:
– No, fiaim! Ideje, hogy újra szolgálatot keressetek. Ebben az évben borért szolgáljatok!
A fiúk el is mentek. A fánál megint elbúcsúztak. Mindenki ment a maga útján. Az erdőben ott volt már a béka:
– Gyere hozzám, Marci! Most se lesz nehezebb a szolgálat!
Megszokta már a békát Marci, ment is szívesen. Ahogy az esztendő letelt, azt mondja a béka:
– No, Marci, viszik a bort a bátyáid! De ne törődj semmivel! Keress egy üveget, és menj le a pincébe. Amelyik tetszik, abból vegyél. Ha odahaza csúfulnak, vedd elő az üveget, és öntsd a bort egy hordóba. Tudom, nem csúfolnak többé.
Letelt az esztendő, hát megint csak összetalálkoztak a keresztútnál.
Marcit, mindjárt elővette őket a nevethetnék:
– Na, nem valami nagy gavallér az a te békád! Nem tellett neki többre egy nyamvadt üvegnél!
Marci nem szólt semmit. Otthon elővette a legnagyobbik hordót, és öntötte bele a bort. A testvérei most se hagyták szó nélkül:
– Nem lenne jó egy kisebb hordó, Marci? – csúfolták.
Na, nem sokáig! Még a szemük is fönnakadt a nagy csudálkozástól, mikor sehogy se akart kifogyni az üvegből a bor. Hát még amikor ittak belőle! Marci borához képest mindkettőé csak savanyú vinkó volt.
Megint csak pihentek egy ideig, mikor az apjuk ismét szolgálni küldte őket.
– Most már ruhátok is, borotok is van a lagzira, most már feleséget szerezzetek!
Csakúgy, mint előbb, elváltak a keresztútnál. Marci ment a békájához, a két idősebb, meg ki tudja, hová. Azt mondja a Marcinak a béka:
– Becsülettel megszolgáltad ezt az évet is! Most azonban jól vigyázz! Fogd össze az ágyruhámat, és vidd fel a farakásra! Aztán engem is vigyél fel, és ültess a tetejére.
Marci szót fogadott, s a békát is szépen felrakta. Akkor leszólt onnan a gazdája:
– Most keress egy jó seprűt! Gyújtsd meg a farakást! Mikor a fa égni kezd, látod majd, hogy minden oldalról békák ugrálnak a tűz felé. Te csak annyit tégy, hogy a seprűddel mind söpörd bele a tűzbe. De jól vigyázz, egy se menekülhessen el, mert abból nagyon nagy baj lehet.
Könyörgött Marci a békának, hogy jöjjön le a fa tetejéről. Nem hallgatott rá. Csak meg kellett gyújtania a farakást!
Volt is riadalom. Annyi volt a béka, alig győzte Marci a tűzbe söpörgetni őket. Leégett estére a fa. A sok béka meg Marci békagazdája is odalett. Búsult Marci nagy keservesen. Hiába volt a gazdája béka, mégis nagyon megszerette, mert igen jól bánt vele. Nagy kesergés közben nyomta el az álom.
Reggel, ahogy kinyitotta a szemét, hát egy igen-igen szép lány állt az ágya mellett. Már a ruhájáról látszott, hogy királylány.
– Köszönöm, Marci, hogy megmentettél! Amíg nem akadt egy becsületes legény, aki mindent megtesz, amit csak parancsolok, békának kellett lennem egész háznépemmel együtt. Most te feloldottál az átok alól.
Megdobogott Marci szíve! Igen-igen szép volt a leány, olyan szépet még nem látott egész életében. A királylány meg a nyakába ugrott, s azt mondta:
– Viszik már a testvéreid haza a feleségüket. De te ezzel ne törődj. Menj le az udvarra, fogj be a legszebbik hintóba. Mire hazaérnek, mi is ott leszünk!
Ott is voltak. Volt is nagy csudálkozás meg irigykedés. De Marci jó testvér volt. Mindegyik bátyjának adott három zsák aranyat, ő meg megesküdött a királykisasszonnyal, s elment királynak. Ha már jobb foglalkozást nem talált magának, ezzel is meg lehetett elégedve.
