(E furcsa mese réges-rég a szép Hókonyban született,
s ha van olyan, ki nem hiszi el, szaladjon és nézze meg!)
A komótosan sétálgató szeptember jókora felhőkkel ijesztgette a falut, s a Fő úti granárium udvarában egy fiatal szamár a vakonddal beszélgetett.
– Képzeld barátom! – kezdte a csacsi. Tegnap a Hókony közelében jártam, ahol érdekes dolgot csiripeltek a madarak. Még a négyfoltos hangyaleső is azt suttogta az óriáscsibornak, hogy nyúlmamának az idén csak egyetlen csemetéje született.
– Hallottam! – vágta rá a vakond.
– Azt is hallottad, hogy apró fogai oly metszőn élesek, hogy mindent elrágnak, amit a kisnyúl a szájába vesz?
– Még láttam is! – szaladt ki a vakond száján.
– Talán arról is tudsz, hogy a kicsi megmentette a róka életét?
A vakond szemüvegét törölgetve hunyorogni kezdett:
– Éppen ott jártam, így az esetnek végig tanúja voltam.
– Vakond koma! Megtudnád-e mondani, hogy hívják a kisnyulat?
– Nyusszancs! – vágta rá gondolkodás nélkül a vakond.
A csacsi kíváncsisága majd kifúrta az oldalát.
– Drága barátom! Szépen kérlek, mondd el a hős Nyusszancs történetét!
A vakond maga alá húzott egy követ, orrára illesztette szemüvegét, és mesélni kezdett:
Dunaharaszti Sport-szigetének szélén egy karcsú vasúti híd feszül a Duna víztükre fölé. Árnyéka időtlen idők óta kacérkodik az alatta pöffeszkedő vízimalommal. Egyik nap a molnár, gőzölgő ebédjét a malom ablakába tette. A közelben ólálkodó róka a finom illatot megérezte, s a sült csirkét rögtön el is csente. Szájában a finomsággal futásnak eredt, s a vasúti hídon át a Sport-szigetre menekült. A molnár kitartóan üldözte. A levegőben ijedt pocgémek, s hangosan csivitelő füstifecskék izgultak érte. A Sport-szigetről a Hókonyon át, a Paradicsom-sziget felé vette az irányt, s úgy rohant, hogy a szíve alig bírta. A fehér nyárfákat elhagyva számtalan naprózsa, és Kunkorgó árvalányhaj hajoltak szét előtte. A Paradicsom-szigetre hangosan, zihálva érkezett, s míg levegőért kapkodott, zsákmányát a magas fűben elejtette. Megkeresni nem maradt ideje, mert a molnár kis híján utolérte. A közeli víz szagát megérezve, hamar tovább sietett. Ott ahol a csatorna kissé elvékonyodik, partja felől egy megdőlt, jókora fatörzs hajolt a víz fölé. Kérgét benőtte a repkény, levelei közt a törzset erős indák, s valami csúszós, zöld moha futotta körbe. A róka úgy gondolta, a fáról a másik partra ugrik, ahol a molnár bottal ütheti a nyomát. A nád közül villámgyorsan ugrott ki, s ahogy a fatörzs közepére ért, megcsúszott, s inda alá szorult lábbal a víz felé borult. A molnár messze elmaradt mögötte. Kis ideig kereste, kutatta a tolvaj róka nyomait, majd csalódottan hazaballagott. Lábát a ravaszdi nem tudta kiszabadítani, s a vastag, erős indát elrágni sem bírta. A patak mindkét partján összesereglett állatok rémülten figyelték bajbajutott társukat! A fáradt róka sokáig lógott kicsivel a víz felett. A csatorna egyik partjáról a nagy nyárfacincér, a gyurgyalag, és a búbosbanka, amíg a másik partról a vízicickány, a törpeegér, és a széptollú szajkó is a rókának drukkolt. A távoli rétek felől a suttogó nádas énekét lehetett hallani, amikor a fa törzsére egy varjú szállt le. Erős csőrével az indához lépett, és csépelni kezdte. A víz messzire vitte a kopácsolás hangját, de a furcsa növénnyel túl sokat a madár sem kezdhetett. A róka bundája a víz tükrében csendesen fénylett, amikor a parton kicsinyével nyúlmama jelent meg. Nyusszancs csodálkozva nézte a környéken összeverődött népet:
– Valami baj van, mama? – kérdezte.
Édesanyja hosszan kémlelte a víz fölé dőlt fatörzset, majd lassan, kimérten válaszolt.
– Igen kicsim, úgy tűnik nagy a baj!
Kissé meghajlott füle villámgyorsan egyenesedett ki, ahogy varjú mögött egyszer csak gyermekét pillantotta meg. A csatorna partján az állatok vitatkozni kezdtek.
A pókok hálót szőttek volna, az őzek a rókához hosszú kötelet erősítettek volna, míg az egerek, cickányok, pockok a fát vonszolták volna ki. Én a gyökereknél ástam volna körbe.
Azt, hogy az inda fogságából a vöröske hogyan szabadulna, senki sem tudta. Kis idő után veszekedni kezdtek. Nyusszancs közelebb hajolt a róka lábához, s a kemény, vastag indát rágni kezdte. Miközben a többi állat elmélyülten hadakozott, a kisnyúl körül gyorsan gyűlt a forgács. Nyúlmama büszkeséggel nézte gyermekét. A lármázó, vitatkozó csapat semmit sem vett észre az egészből. Amint a róka lába kiszabadult, a ravaszdi vízbe esett, ám a vízisikló azonnal partra húzta. Harkály doktor segítségével hamar talpra állt, s a Duna-Tisza csatorna partján az állatok dalolva, táncolva gratuláltak a szerencsésnek. Nyúlmama vidáman ballagott hazafelé csemetéjével, s a történtekről többé szó sem esett. Másnap reggel épp a Paradicsom-sziget peremére értek, amikor váratlanul néma lett minden. Ahogy a fák közül óvatosan előléptek, a köröttük némán várakozó állatok tapsolni kezdtek. A róka hatalmas tortával mondott köszönetet Nyusszancsnak, s a többiek estig tartó ünnepséget rendeztek.
A vakond mosolyogva nézett a szamárra. Nadrágzsebéből gyűrött fotót vett elő, s mutatóujjával csokis szájú képmására mutatott:
– Amint látod barátom, a hős kisnyúl tortájából még nekem is jutott!
